Spuri karácsonya

IGAZ TÖRTÉNET EGY CICÁRÓL ÉS KIS BARÁTAIRÓL

 

Itt történt meg aztán a baj, ahol a legnagyobb biztonságban érezte magát. Egy fárasztó délelőtti kiképzés után éppen a sziesztáját töltötte, amikor nagy csapat dolmányos varjú érkezett a környékre, és mivel Spuri diófája volt a legmagasabb, ott gyülekeztek. Amikor észrevették a kismacskát, azonnal rátámadtak. Egymást túlkiabálva károgtak, ijesztő, nagy szárnyaikkal csapkodtak, éles csőrüket csattogtatták. Spuri rémülten bucskázott lefelé a fa törzsén, legszívesebben kiszaladt volna a világból is. Ijedtében nem hazafelé vette az irányt, hanem hetedhét határon túl, számára ismeretlen helyre menekült. Csak sokára tudott megnyugodni. Lassan beesteledett, a bokros, elhagyott terület gazdátlannak tűnt, egy gödörbe húzódva sikerült elaludnia.

Amikor sötétedésre sem jött elő, már az egész család őt szólongatta. Holnapra előkerül, mondogatták a szülők, hangjukban némi bizonytalansággal. Másnap délután együtt indultak a keresésére. Két irányba mentek, egyre nagyobb köröket írva le a lakótelep házai között. Ha valakivel találkoztak, megszólították, nem látott-e valahol egy kiscicát kóborolni, de senki sem tudott segíteni. Teltek-múltak a napok, Spuri csak nem került elő. Jöttek a rokonok, ők is mentek néhány kört, volt, aki a közeli vasúti töltésen túl, az elhagyott gizes-gazos, rekettyés bozótot járta keresztül-kasul.

Spuri, amikor meghallotta, hogy a nevén szólítgatják, még jobban összehúzódott. Csak azt tudta, hogy nem akar arra a helyre visszatérni, ahol az égből bármikor lecsaphatnak rá azok a szörnyű repülők. Ahogy teltek a napok egymás után, és a hajnalok kezdtek deresedni, egyre kevesebb táplálékot talált. Sovány és csapzott volt, lassan megértette, hogy közelebb kell költöznie az emberekhez, különben nem fogja túlélni az érkező telet.

Kovács Bodor Sándor

0
0
0
s2sdefault
powered by social2s
© 2018 Tarjáni Városlakó Magazin