Volt egyszer egy salgói strand

„Én is beugrok, lebegek a napfényben. Istenem, hát ezt is megértem!”

 

Ez jutott eszembe, amint néztem a Mészáros fiúk egyre távolodó alakját. Másnap reggel kellő izgalommal, de a világ legtermészetesebb módján indultunk Salgóra, a többiekkel együtt. Az iszapfogóra már rá se’ néztünk. Ki az a hülye, aki ebbe’ fürdik? A salgói temetőnél értünk ki az erdőből. Odáig elhallatszott a strand megafonja. Tánczenét sugárzott. Egy ötven volt a jegy, a pénztáros, a jegyszedő és a kabinos nő fehér köpenyt viselt. Az úszómester az öltözők előtt ült egy napernyő alatt. A világ legjobb helyén vagyok, gondoltam. A víz tiszta volt és jéghideg. Bányavíz, mondták. Olyan hideg, hogy a békák kiugrálnak belőle. Én bírtam. Egy kicsit már tudtam úszni, úgyhogy a mellig érő résznél keresztbe úsztam a medencét, oda-vissza. Oda-vissza. A már említett úszómester, akit Gerlei Gábornak hívtak, remekül bánt a megafonnal. Ha a rádióban Tánczenei koktél szólt, vagy Ötórai tea, nem beszélve Komjáthy György műsorairól (Csak fiataloknak!, Vasárnapi koktél), akkor azt sugározta. A köztes időkben lemezeket játszott szép sorban. A világon senki nem hallotta annyiszor a Hungária együttes Rémlátomás című számát, mint én. Mert a vakáció hátralévő részében minden nap ott voltam, a megafon minden nap szólt, és nem tudtam betelni vele.

A hétvégék, szombat, vasárnap, izgalmasabbak voltak, mert megjelentek a lányok. Nagyon sok szép lány járt ilyenkor, persze, a fiatal, izmos fiúk száma is megnőtt sajnálatos módon. Mi, zagyvai gyerekek, ültünk az almafa alatt, néha kihallgattuk, miről beszélgetnek a fiatalok, szerelemről, persze, mi másról. Titokban elszívtunk egy-egy Fecske cigarettát, szédültünk, fejest ugráltunk, és álmodoztunk a jövőnkről. A lányok bikinit viseltek, szerettük nézni, ahogy labdáztak. Volt ott egy szőke lány, még most is emlékszem a nevére.

1967-ben rendezték a második Táncdalfesztivált Magyarországon. Három elődöntő volt és a döntő. A szombat esti műsort vasárnap délelőtt ismételték. Természetesen a megafon ezt is sugározta. A strand látogatói, akik immár másodszor hallották a dalokat, vérre menő vitákban próbálták eldönteni, kinek a kedvence szerepelt jobban az előző este. „Annál az első ügyetlen csóknál”.

Eljött a szünidő vége. Az utolsó vasárnapon szabadtéri bált rendeztek a strand melletti parkban. A salgói fiatalok szépen felöltöztek, a lányok színes kartonruhákban illatoztak, frizurájuk a táncdalénekesnőkére hasonlított, rajtunk, gyerekeken átnéztek, mint az autóbusz ablakán. A fiúk sötét öltönyben itták a sört, bátorságot gyűjtve, a zenekar népszerű beatszámokat játszott. „Gondolsz-e majd rám?” Szomorúan bandukoltam hazafelé, az iskolára gondoltam, meg hogy most mindennek vége.

Kovács Bodor Sándor

 

 

0
0
0
s2sdefault
powered by social2s
© 2018 Tarjáni Városlakó Magazin